Minden olyan felhasználót aki eme közösség bármely tagját megsérti, vagy mások számára sértő, bántó célzatú szövegeket tesz közzé, azt azonnal moderáljuk, és kitiltjuk.
Jogerősen elutasította a bíróság a Soros Fund Management LLC keresetét - olvasható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének közleményében.
A Soros Fund Management LLC közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló perben támadta meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vele szemben hozott határozatát.
Mint emlékezetes, a Felügyelet a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt 2009. március 26-i dátummal megjelentetett határozatában 489 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.
A Felügyelet az OTP Bank Nyrt. részvényeire 2008. október 9-én, a Budapesti Értéktőzsdén a tőzsdei kereskedés során kötött ügyletek körülményeinek tisztázására folytatta le piacfelügyeleti eljárását.
A bírósági eljárást a Fővárosi Ítélőtábla 2010. április 21-én, szerdán kihirdetett jogerős ítélete zárta le, amely szerint a Felügyelet lett a pernyertes. A bíróság tehát elutasította a Soros Fund Management LLC keresetét.
Kapcsolódó cikkek:
* Támadás az OTP ellen: végleg ugrott Soros félmilliárdja
* Sorosék a görög dráma miatt fogtak össze az euró ellen?
* Az euró elleni támadásba kezdett Soros György cége is
* Támadás az OTP ellen: Elutasította a bíróság a Soros Fund keresetét