A bőrönd bepakolva. De sajnos mindig maradnak...

Előttem, van a kép. Szinte látom… Ül a Schiffer gyerek valamelyik Dob, vagy Király utcai lakásban, s mellette pár humanista.

Percek óta nagy a csend.

– Mit gondoltok, beszopják? – Mondja épp egy Gödör-klub töltelék, s hízott szemeit a többire emeli.
- Á, szerintem kizárt. Ennyire még ők sem hülyék! – legyint fásultan egy másik, s megigazítja Free Tibet kitűzőjét.
- De meg kell próbálni, nincs más választásunk. Ha már az öregek így megutáltatták magukat. Végül is nem lehetetlen. „Ezek” annyira balekok.

S lőn!

A magyar már megint balek volt, ismét és újra.
Az írófajta így nem tehet mást, mint próbálja felnyitogatni a szemeket.
Megint, újra, és századszor.

Van egy – zömmel budapesti – dac és érdekszövetség, mely nagyjából a kiegyezés óta mérgezi a magyarság életét.

Nevezte már önmagát ezerféleképp.

Volt szabadelvű, mint Jászi, haladó és felvilágosult, és volt szocdem.

Járt a Galilei-körbe, támogatta Károlyit, majd később Kun Bélát.

Megfordult köztük hadseregszállító, népbiztos és filozófus.

Lelkesedett a szovjet bevonulásért, majd lett hithű kommunista, s az eszméért rajongott.

Olykor még kevesellte is Kádárt.

Maoista izgatásért ült is pár darab belőlük, de jött a 80-as évek, és ők megvilágosodtak.

„Demokratikus ellenzék”.

Erre cserélték le a táblát, lettek a nagybetűs DE, majd az SZDSZ.
Őket már ismerjük.
Ávós nagypapa, Szadeszes fiú, LMP-s unoka.

Ez a származási és vérvonal.

Hogyan hihette bárki, hogy felállhat parlament, s ők nincsenek ott?
Hogy lehetett ennyire balek?
Míg a jobboldal egymást szecskázta, ők szépen betelepedtek.
Közös ismertetőjegyük: aggódnak.
Mindig és állandóan.
A kisebbségekért, az emberi jogokért, a diszkriminációért, a kirekesztésért, a drogosokért, a homokosokért.
Minél idealistább, világmegváltóbb és vadhumanistább szólamokat hangoztatnak, annál inkább róluk van szó.
Tökmindegy mi az aktuális paraván, a lényeg ugyanaz.
Figyeld, hülye magyar, innen lehet felismerni.
„Minden ember egyenlő!”
Ezt a baromságot csakis ő mondhatja.
Ha így kezdi, megint csak róla van szó.

Rajongnak mindenért, amiben ott szerepel a szó: Más.

Aláírást gyűjtenek a grönlandi anarchistákért, a chilei feministákért, a fokföldi alternatívokért.

Egyetlen dologért nem rajonganak: a magyarság.
Ezért nem aggódnak.
Csak, ha kezd talpra állni.
Akkor be vannak tojva, s jő a félelem, a rettegés.

A bőrönd bepakolva.

De sajnos mindig maradnak...