Minden olyan felhasználót aki eme közösség bármely tagját megsérti, vagy mások számára sértő, bántó célzatú szövegeket tesz közzé, azt azonnal moderáljuk, és kitiltjuk.
Különösen jelentős csalás gyanúja miatt már a rendőrség is vizsgálódik a Pátyra tervezett golfberuházás ügyében - olvasható egy térségi civil szervezet közleményében.
A Páty Nem Eladó Civil Összefogás közleménye szerint azért tették a feljelentést, mert megítélésük szerint a a pátyi képviselő-testület ez év március 29-én az önkormányzat számára súlyos anyagi hátránnyal járó településrendezési szerződés aláírását hagyta jóvá a golfprojekt beruházójával, a Grupo Miltonnal.
E szerződés értelmében a tervezett giga-beruházás részét képező elkerülő utak építésének biztosítékaként a pátyi önkormányzat jelzálogjogot szerezhet egy, a Grupo Milton tulajdonosának birtokában lévő székesfehérvári ingatlan fölött - írták.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy valóban érkezett ilyen irányú feljelentés a gazdaságvédelmi osztályra, ám a feljelentő személyéről nem tudott információval szolgálni.
A rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el, mert a birtokában lévő iratanyagból nem állapítható meg egyértelműen a bűncselekmény ténye.
Ha a közeljövőben beszerzett dokumentumok, iratok alátámasztják, hogy valóban bűncselekményt követtek el a pátyi golfprojekt előkészítése kapcsán, akkor megindítják a nyomozást - közölte Beluzsárné Balicza Andrea.
Egy 2006. évi szabályozási terv értelmében Páty határában csupán egy golfpálya és 250 szálláshely építhető, ám a helyi képviselő-testület által nemrégiben megszavazott módosítás lehetővé teszi a golf-falu "grandiózusabb" változatának kivitelezését.
Megkezdődött a Fidesz-mutyi: Stumpf cége bevásárolta magát az RTL Klubba
2010.04.26. 21:33
Megkezdődött a Fidesz-mutyi: Stumpf cége bevásárolta magát az RTL Klubba
2010-04-26 09:42 barikád.hu
Az Infocenter.hu Zrt. 2010. április 23-án 100 százalékos tulajdonosa lett az IKO Média Holding Zrt.-nek, mely az RTL Klub televíziós csatornát üzemeltető M-RTL Zrt. részvényeinek 31 százalékos tulajdonosa - értesült az MTI-Eco.
Az ügylet a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásával válik véglegessé, további adás-vétel tárgya az IKO Műsorgyártó Kft, a Videovox Production Műsorgyártó Kft, valamint az IKO Sales House Kft 50-50 százalékos üzletrészeinek a megvásárlása is.
Az ügyletet megelőző nap, április 22-én Fellegi Tamás, a cég addigi többségi tulajdonosa teljes tulajdonrészét értékesítette, így összesen 52 százalékkal az új tulajdonosok: Dr. Nyerges Zsolt, a Class FM országos kereskedelmi rádiót birtokló Advenio Kft. többségi tulajdonosa és Fellegi Tamás eddigi üzlettársa, valamint Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke.
Az Infocenter.hu 2009-ben vásárolta meg a Heti Választ, majd a Lánchíd Rádióval bővítette portfólióját.
Az IKO Média Holding 3 tagot delegálhat az M-RTL 10 tagú Igazgatóságába, így a jövőben csatlakozik az Igazgatósághoz Nyerges Zsolt, az Infocenter.hu vezérigazgatója és Aczél Zoltán. Rákosi Tamás továbbra is tagja marad az M-RTL Zrt. Igazgatóságának, valamint felkérést kapott arra, hogy az új tulajdonosokat segítendő, vegyen részt az adás-vételben érintett másik három kft irányításában is.
Napi Gazdaság
Stumpf István egyébként az első Orbán-kormány miniszterelnök-helyettese volt, Fellegi pedig a leendő vagyongazdálkodási miniszter. Tehát mondhatjuk, hogy az egyik fideszes kezéből átvándorolt a másikéba...
Antiszemitizmussal vádolta az izraeli tájékoztatási miniszter hétfőn a Richard Goldstone bíró vezette ENSZ-vizsgálóbizottság jelentését, amely az egy évvel ezelőtti gázai övezeti offenzíva idején elkövetett "háborús bűnök" miatt marasztalta el az izraeli fegyveres erőket.
"A Goldstone-jelentés egész egyszerűen az antiszemitizmus megnyilvánulása" - jelentette ki Juli Edelstein az Ynet hírportálnak, a Jediót Ahronót című újság internetes oldalának nyilatkozva. "A második világháború vége óta az antiszemitizmus nem a zsidókra, hanem Izraelre és az izraeliekre összpontosít" - tette hozzá a miniszter, aki a diaszpóra ügyeit is kezeli a kormányban.
Ez az első eset, hogy az izraeli kormány egyik képviselője ilyen egyértelmű vádat fogalmaz meg a (zsidó és magát Izrael barátjának mondó) dél-afrikai bíró vezette testület megállapításai ellen. A jelentés egyébként a Gázai övezetet uraló Hamasz palesztin iszlamista szervezetet is háborús bűnökkel vádolja.
A tájékoztatási miniszter két nappal a soá, a vészkorszak nemzetközi emléknapja előtt tette e nyilatkozatot. Csütörtökön New Yorkba utazik, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elé tárja Izrael érveit a Goldstone-jelentéssel szemben.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap maga is elítélte az antiszemitizmus erősödését, amit szerinte a 2008. december 27-e és 2009. január 18-a között a Gázai övezetben végrehajtott "Öntött ólom" hadművelet váltott ki, s arra célzott, hogy e kampányt a (tavaly szeptemberben benyújtott) jelentés is táplálta.
Izrael vasárnap közétett egy hivatalos jelentést, miszerint a világszerte elkövetett antiszemita cselekmények száma 2009-ben tíz év óta a legmagasabb volt. E mérleg a zsidók elleni erőszakos akciók mellett tartalmazza azokat a kijelentéseket is, amelyek "Izrael állam létének törvénytelen voltát" hangoztatják a politikáját illető bírálatokon túlmenően."
A Jobbik választási győzelmétől retteg a Fidesz testvérpártja, a Likud
Ez nem vicc: A Likud izraeli kormánypárt Likudnik című honlapja úgy véli, hogy a Jobbik megnyerheti a választásokat. Az izraeli párt portálja mindezt abból az alkalomból írja, hogy a budapesti Parlament megszavazta a holokauszttagadás büntetésére vonatkozó törvényt. A cikkből az is kiderül, hogy Elie Wieselen kívül Bibi Netanjáhu miniszterelnöki hivatalának miniszterhelyettese is Budapesten járt a képviselők megdolgozására.
Az Izraelben kormányzó Likud párt Likudnik című hivatalos honlapja március 23-án arról tudósítja olvasóit, hogy Gilá Gámliél, a Miniszterelnöki Hivatal miniszterhelyettese, a Likud parlamenti képviselője a holokauszttörvény meghozása érdekében 2010 januárjában intenzív meggyőző és magyarázó kampányt folytatott Magyarországon.
Kérjük a háziorvosokat és az egészségügyis dolgozókat, fogorvosokat, portálunk olvasóit stb, hogy terjesszék!
"A mentősök, tűzoltók stb. arra jöttek rá, hogy baleseteknél és más szerencsétlenségeknél, a szerencsétlenül járt személyeknél fellelhető a mobil telefon. A mentőakciónál azonban ők nem tudják, hogy a számtalan név közül kit értesítsenek hozzátartozóként a balesetről. Ezért olyan ajánlást tettek, hogy mindenki tegye be a mobiljába a szükség esetén értesítendő személy(-ek) nevét és számát. Ilyen esetekre jött létre az ICE (In Case of Emergency) nemzetközi pszeudonim.
E név alatt bejegyezhetnénk azoknak a személyeknek a nevét és telefonszámát, akiket az ilyen esetekben értesíthetnek a mentők, tűzoltók, ill. a rendőrség. Amennyiben több személyt kívánnánk megadni, akkor ICE1, ICE2, ICE3 stb. pszeudonim alatt lehetne őket feltüntetni. Ez a megoldás egyszerű, nem kerül semmibe és hatékony lehet. Amennyiben érdemesnek találja, kérem továbbítsa ezt az e-mailt ismerőseinek, hogy egyre jobban elterjedjen.
Határ Gábor mentőápoló (OKJ), OMSZ-KDR, Szfvár mentőtiszt hallgató, PTE-ETK, Pécs"
Ez egy valóban értelmes kezdeményezés! Ha egyetértesz vele, kérlek, Te is továbbítsd ezt az üzenetet.
Megjelent Levi (Csiszér Levente - Kárpátia) első szóló albuma. Ha kiváncsi vagy rá,katt ide: www.csiszerlevente.com
Kapható:
Fehérlófia, Arany vár (régi Emese álma), HEGYVIDÉKI SZKÍTIA, BUDAI SZKÍTIA, KRISZTINAVÁROSI SZKÍTIA, DEÁK TÉRI SZKÍTIA - Budapest, illetve a Kárpátia koncerteken.
Vagy megrendelhető postai utánvétellel (2000 Ft + postaköltség ( 600-800 Ft))
Közismert nevei többek között: a "kék", a "sün", az "ávós", a "droid" - egyes tájegységeken más elnevezésekkel is találkozhatunk. Testhossza nagyjából megegyezik az emberével, testtömege sötétkék bundája, gumibotja, bilincse, fegyvere és jelvénye miatt nagyobb, mint az emberé. Kádárkolbásza 30-50 cm hosszú.