Pénteken a NATO és Oroszország stratégiai együttműködésről tett nyilatkozatot. Oroszország elfogadta a NATO ajánlatát és kész részt venni az európai rakétapajzs kiépítésében. Ha egy évvel ezelőtt azt mondja valamelyik futtatott politológus, hogy a NATO Oroszországot együttműködésre kéri fel, kinevették volna. De a helyzet változik. A nyugati médiák a Hideg Háború végéről beszélnek. Az esemény valóban történelmi jelentőségű, de nem abban az értelemben, ahogyan a sajtó előadja az embereknek. A nagypolitikában semmi sem az, aminek látszik. A lisszaboni csúcsértekezlet hátterét vizsgáljuk.
Oroszország megkerülhetetlen és egyre fontosabb tényezője lesz a világpolitikának. (Pontosan úgy alakul minden, ahogyan azt az Arcvonal már jóval korábban jelezte.) Most azonban még a témában különben elfogult Angela Merkel német kancellár is úgy nyilatkozott, hogy "A Hideg Háború tényleg véget ért." Pénteken este a 28 NATO-tagállam megállapodott az új "Stratégiai Tervezet"-ben, mely a következő tíz évre szól. A csúcstalálkozó kiemelten fontos vendége Medvegyev orosz elnök volt.
Oroszország pozíciója egyre erősödik
A NATO a lépést a modernizáció jegyében végrehajtott intézkedésként kommunikálja: 21 évvel a Vasfüggöny leomlása után új utakra kell lépni, mind a feladatok, mind szerkezeti felépítés és pénzügyek terén.
A tanácskozáson több érdekes információ is napvilágot látott. Törökország például kiállt Irán mellett. Törökország nyomására a tanácskozáson Iránt nem nevezték potenciális veszélyforrásnak egy Európa ellen indított rakétatámadás tekintetében. Szintén elhangzott, hogy az Afganisztánban jelenleg hivatalosan állomásozó 130.000 NATO-katona ellenére az afganisztáni ópiumkereskedelem drasztikusan növekedett, a világszerte terjesztett heroin 80 százaléka Afganisztánból származik. Szintén az értekezleten jelentették be a megszorítóintézkedéseket a NATO-ban, melynek során 35 százalékkal csökkentik a szövetség alkalmazottainak számát.
Minden igyekezet ellenére Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár nem egy erős katonai szövetség képviselőjeként viselkedett, hanem egy magát kínosan érző, az orosz vendéget kínjában körbetáncoló házigazdaként. Nem csoda, hiszen nincsen erős szövetség mögötte, de még csak egység sem.
... és a valóság
A csúcstalálkozón a NATO két ízben is kinyilvánította, hogy a NATO "nem jelent fenyegetést Oroszország számára." Gyakorlatilag ez és az oroszoknak tett együttműködési ajánlat volt az egész csúcstalálkozó egyetlen biztos pontja. Minden másban a szövetség csak a saját bizonytalanságáról tett tanúbizonyságot: Irán, Afganisztán, az informatikai biztonság, az atomfegyverek megtartása avagy leszerelése mind-mind olyan pontok, melyekről még a NATO-n belül sincsen konszenzus, sőt, még sok esetben konkrét elképzelés sem.
A NATO tehát egy zavarodott, saját túlélésért küzdő és görcsösen feladatokat kereső szövetség képét mutatja, mely kezd rádöbbenni arra, hogy sokkal erősebb szövetségek is vannak a világon. Oroszországot pedig semmiképpen sem tudják megkerülni.
Ezt támasztja alá a NATO diplomáciája is. A NATO kérte ugyanis fel Oroszországot, hogy vegyen részt a rakétavédelmi rendszer felépítésében. Soha nem az erősebb keresi a gyengébb szövetségét, hanem fordítva. Magyarul: a NATO gyenge és fél. Nem is csoda, elég csak "a nemzetközi terrorizmus ellen folytatott harcok"-ra gondolnunk, ami nem csak katonailag, hanem erkölcsileg és hosszú távon gazdaságilag is bukásra van ítélve. Hogy ezt a diplomácia nyelvén hogyan kommunikálják, az ebből a szempontból teljesen lényegtelen.
Az oroszokat nem lehet elvakítani mézes-mázos szavakkal sem, ez maga Medvegyev elnök nyilatkozataiból is látszik a rakétavédelmi együttműködés kapcsán. Bár a kezdeményezést "történelmi esemény"-nek nevezte ő is, leszögezte: "Vagy egyenjogú partnerként veszünk benne részt, vagy nem fogunk részt venni benne." Tehát egy látványos csúcstalálkozóval a NATO még nem ért el semmit, a kérdést még nyitva hagyja Oroszország.
A legszebb az egészben, hogy Oroszország nem folytat rablóhadjáratokat világszerte, hogy életben maradjon, vezetői nem kiabálnak naponta sületlenségeket a tévében, hanem saját és valódi szövetségesei erejére támaszkodva dolgoznak és kivárnak. Az idő nekik dolgozik. A nyugati sajtó cikkeiben kitapintható az a zavarodottság, amivel a kérdést kezelik. Lassan, de szokják nyugaton is, hogy más szelek kezdenek fújni a világpolitikában. És ez még csak a kezdet...
Források: Welt Online, Spiegel Online
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
