Viktor kamaszos bája, avagy hogyan legyünk a pénzdiktatúra helytartójaként nemzeti hős
Nemzeti InternetFigyelő

Orbán Viktor kivételes egyénisége történelmünknek. Még senkinek nem adatott meg annyiszor a lehetőség a nemzet felemelésére, és senki nem hárította el annyiszor, hogy éljen vele. Virtuóz mestere a virtuális politikának, amit hívei a valóságnak látnak. Újabban az IMF elleni hőstettéről zeng a fideszes média, valójában azonban nem kis részt az ő hibája is, hogy idáig jutottunk, mivel pártja az előző ciklusban Európa leggyengébb ellenzékének bizonyult.

Hetek óta Orbán Viktor IMF elleni hőstettéről zeng a látszatnemzeti média, mintha a mi Viktorunk legyőzte volna az IMF-et, s némelyek már a sárkány vértől csöpögő hetedik fejét vélik megpillantani hősünk lándzsáján. Pedig - mint Csath Magdolna lapunkban is megjelent írása is elmondja - győzelemről szó sincs, csupán egy köztes csatáról. Természetesen ez egy fontos csata volt, de még az ezzel kapcsolatos háború megnyerésének jelentősége sem éri el annak a lépésnek a fontosságát, amit az adósságállomány legalábbis részleges megszüntetésére kellene megtenni.

Ezért is volt rendkívül érdekes hétfő este a kormánypárthoz közeli Echo TV-ben lezajlott beszélgetés az ország adósságállományáról. A résztvevők, banki és tőzsdeelemzők, mint várható volt, mindannyian arra az eredményre jutottak - habár a hivatalos optimizmus ellenére kissé savanyú arccal -, hogy adósságunkat bizony fizetni kell és ez lehetséges is, ha sikerül évi kb. 2-3 százalékos növekedést elérnünk. Arról már kevésbé volt szó, hogy a világgazdaság, amibe hazánk túlságosan is integrálva lett, várható fejleményei éppen az ellenkező irányba mutatnak. S arról végképpen nem, hogy mit is jelent az az adósságszolgálat az átlag magyar polgár számára. Mert ugye a közel 21 ezer milliárd forintos adósság egy főre lebontva több mint 2 millió forintot jelent személyenként. Egy átlag magyar családfő - akinek családja ugye átlag négy főből áll, akit tehát több mint 8 millió forint adósság terhel -, fizetése kb. 125.000 forint bruttó. Ez az alapvető életszükségletek kielégítésére sem igazán elég, s ez az optimista elképzelés mellett sem változhatna, mert ugye a növekedést az adósságszolgálatra kellene fordítanunk legalább még tíz évig, amikor - nagy szerencsével - elérkezhetnénk adósságállományunknak ahhoz a méretéhez, ami 2002-ben, az Orbán kormány végén volt.

Mit is jelent ez? Azt, hogy vegyük tudomásul a Gyurcsány-Bajnai kormányok garázdálkodását, ugyanúgy ahogy 2006-ban tudomásul kellett vennünk, hogy az ellenzék megijedt a magyar érdekek képviseletétől, és nem mert még csak "polgári" ellenállást sem kifejteni. Pedig csak képzeljük el, mi lett volna ellenkező esetben. Ha a választási csalás és az őszödi beszéd a Fidesz műve lett volna, akkor bizony lett volna haddelhadd. Mert a balliberális pártok nem ismertek volna semmiféle kegyelmet a "demokrácia védelmében", hanem minden eszközt - akár az általános sztrájkra buzdításét is - megragadva, néhány napon belül elűzték volna a csaló kormányt. Most meg mi marad a választások előtt tett felelősségre vonás ígéretéből? Kormányunk szánalmasan próbál a Sukoró ügybe kapaszkodni, mintha az ország eladósítása, az egészségügy szétverése, és még sorolhatnánk, nem lenne sokszorosan súlyosabb bűntény, mint a hála-Istennek csak kis részt megvalósult sukorói panama.

Mindez nem meglepő annak, aki odafigyelt a Fidesz és vezére ellenzékbeli szereplésére. Arra például, amit Orbán Viktor három hónappal a választások előtt éppenséggel szintén az Echo TV újságíróinak a tőle már megszokott kedélyes, szinte kamaszos bájjal nyilatkozott, hogy ő képtelen megérteni a szocialisták politikáját, hiszen azok már szinte minden lehetséges baklövést elkövetnek. Ekkor már a Fidesz-közeli média is gyakran megállapította, hogy itt bizony szándékos országrontásról van szó. Hazánk romlásának egyik biztos fokmérője éppenséggel a Viktor utáni kritikátlan rajongás.

Ezt az országrontást lett volna hivatott megakadályozni az ellenzék, amely azonban nem akarta, illetve félt felismerni az igazi helyzetet, nehogy már elnyerje a háttérhatalom nemtetszését. Mint láthatjuk, ugyanez történik most is az államadósság tekintetében. Pedig vannak bőven példák arra is, hogy egy ország, amely ellenáll pénzügyi kifosztásának, igenis ki tud kerülni az ördögi csapdából. S ezek nem csak a nagy és jelentős országok, mint például Argentína, hanem vannak köztük Magyarországnál kisebb és jelentéktelenebb országok is, mint például Ecuador. Ecuador 2008 decembere óta nem fizeti a kamatokat adóssága egy része után, amiről azt állítja, hogy az előző kormány korrupt viselkedése és a külföldi bankok valamint az IMF nyomása alatt jött létre. A kormány először egy bizottságot állított fel, amely megállapította, hogy "komoly jelek léteznek a hitelezők jogellenes magatartására". A zárójelentés később úgy nyilatkozott, hogy: "rendkívül hátrányos megállapodásokat és feltételeket" fedeztek fel, "amelyek megfosztják az országot jogainak mindenféle megvédésétől".

Mindez éppúgy elmondható Magyarországról is. Csak a bátorság hiányzik a dolgok feltárásához. Természetesen az IMF, a hitelminősítő intézetek és a bankok minden rosszat elmondanak majd rólunk, mint ahogy Ecuador esetében is tették. De Ecuador elnökének volt bátorsága kimondani: "Tudjuk, hogy szörnyetegek ellen lépünk fel, akik majd megpróbálják hazánkat szétzúzni." Ecuadornak sikerült a nemzetközi közvélemény jelentős részét megnyerni és a pénzvilág támadásait visszaverni.

Talán támogatnunk kellene a mi Viktorunknak egy tanulmány utat Ecuadorba, hogy az államadósság törlesztésére szánt pénz addig se csökkenjen. De azt akkor kamatos kamattal szeretnénk visszakapni!